
Helyzetértékelés
FFM Megújul projekt helyzetértékelés
- 2015. félévzáró értekezlet a Sportnapon-
A döntés-előkészítési szakaszt lezártuk és megtörtént a megvalósításra ítélt ötletek kiválasztása is. A projektet azonban nem tekintjük még lezártnak, hiszen a kiválasztott ötletek megvalósítása több esetben még folyamatban vagy csak ezután kezdődik el.
Értékeltük a projektben résztvevők munkáját és 11 kollégánkat jutalmazzuk egy prágai utazással.
Az elfogadott döntéselőkészítéseket és további információkat találsz Szabó Attila a 2015. félévzáró értekezleten elhangzott prezentációjában.
FFM Megújul projekt helyzetértékelés
- 2015. márciusi évindító értekezlet -
Jelenleg a döntés-előkészítési szakasz vége felé közeledünk, március 31-ig várjuk a döntés-előkészítési anyagokat. Eddig a projektcsoportok egyharmda adta le az anyagát. A határidő lejárta után elhaltnak tekintjük azokat az ötleteket, melykre addig nem érkezik be döntés-előkészítő anyag.
A második kérdőíves megkérdezés eredményeként és a workshopon elhangzott ötletek alapján intézkedéseket határoztunk meg, amivel új lendületet szeretnénk adni a projektnek:
1. Felsővezetői ötletek kidolgozása
Mostantól a felsővezetői ötletek kidolgozására is nagyobb hangsúlyt fektetünk, amit eddig a projektcsoportok döntéselőkészítési anyagának áttekintése miatt szorítottunk háttérbe.
2. Személyes visszajelzés a szekciók részére
Az ötlettérképekre vonatkozó személyes visszajelzés hiányát sok esetben megkapta kritikaként a projekt vezetése. A mostani időszak leterheltsége valamivel alkalmasabb ezeknek a visszajelzéseknek a megvalósítására. Részvételi szándékotokat az ffm-megujul@future-fm.hu e-mail-címen jelezhetitek és értesíteni fogunk Benneteket, hogy mikor tartjuk meg a fenti megbeszélést.
A személyes visszajelzésre minimum létszám részvétele esetén tudunk lehetőséget biztosítani. erről bővebben a szekciótalálkozó menüpontban olvashatsz.
Töltsd le az évindító értekezleten a témában elhangzott prezentációt:
Szabó Attila a 2015. évindító értekezleten elhangzott FFM Megújul helyzetértékelő prezentációja
FFM Megújul projekt helyzetértékelés
- 2014. december évzáró bankett -
A júliusi sportnapon hirdettük meg a Future FM Megújul projektet. A projekt célja az volt, hogy megtaláljuk azokat az új utakat és lehetőségeket, amelyre alapozva biztosíthatjuk a Future Csoport hosszú távú fejlődését és jövőjét. A projekt munkáját több fázisra bontottuk, ezek közül az első az ötletelési fázis volt.
Az ötletelést egy speciális módszerrel tíz szekcióban 68 szekciótag segítségével kezdtük el. Az ötletelési tevékenységből, a szekciókban történő ötletelést követően, a felső vezetés is kivette a részét. Ennek a célja az volt, hogy olyan új ötleteket tárjunk fel, amik a szekciók munkája során még nem jöttek elő, illetve a szekciók ötleteit szükség és megfelelő ötlet esetén továbbfejlesszük.
A szekciók az ötleteiket ötlettérképek segítségével bontották ki.
Ennek eredményeképpen szeptember végére 87 ötlettérképen, több mint 2.000 bejegyzés született. Ezek jelentős része az ötletek kibontására, irányok, célok megfogalmazására szolgált. Ezek közül a felső vezetés a fenti bejegyzések átgondolását, áttárgyalását követően október végére 123 ötletet választott ki továbbgondolásra. A 123 ötletet 30 témakörbe tudtuk besorolni és mindegyik témakör kidolgozására egy-egy projektcsapatot hoztunk létre, ezzel eljutottunk a projekt második fázisába, a döntés-előkészítési fázisba. A projektcsapat egy, az ötletet adó szekciótagból, egy szakmai tagból és egy felsővezetőből áll.
A projektcsapatok feladata az adott ötlet minden vetületének átvizsgálása és a döntés-előkészítő anyag elkészítése. A projektcsapatok elkezdték munkájukat és az első döntés-előkészítési anyagok a napokban kerültek a felső vezetői plénum elé, ahol döntés született arról, hogy abban a formában megvalósítjuk-e az adott ötletet, avagy elvetjük.
A Future FM Megújul projekt az előre eltervezett módon és ütemben halad tehát, és a szekciótagok és projekttagok lelkesedésének, elhivatottságának és pozitív hozzáállásának köszönhetően a projekt első eredményei már hamarosan érezhetőek lesznek a Future csoport mindennapi életében is.
Töltsd le az évzárón a témában elhangzott prezentációt:
Szabó Attila 2014. évvégi FFM Megújul helyzetértékelő prezentációja